Kategóriák: Hírek

2013 októberében vagy novemberében érkezhet a PlayStation 4?

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Play magazin egyik cikkében elég konkrét tippek hangzottak el az új generációs konzol megjelenéséről és a PS3-at érintő esetleges árcsökkentésről.

A Play magazin 225. számában Michael Pachter, a Wedbush Securities elemzője beszélt arról, hogy mik motiválhatják a Sonyt a 2013-as év tekintetében. Véleménye szerint a Sony most meg akarja előzni a Microsoftot, és erre a legjobb esélyük akkor van, ha októberben vagy novemberben dobják piacra az újabb konzolt. Pachter szerint a PS3 továbbra is kapható lesz majd, csak jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ami azt jelenti, hogy még legalább három évig forgalomban marad, ám 250 dolláros ár helyett majd 199, 149 és 99 dolláros áron lehet hozzájutni.

Ez természetesen még semmit sem jelent, hiszen az elemzők sokszor tévednek, ám az bizonyos, hogy a jövő év nagy kiállításai (E3, gamescom) biztosan már az új konzolok köré fognak rendeződni. A másik, ami sejthető, hogy a Pachter által említett árcsökkentést a Sony addig fogja halogatni, ameddig csak lehet, mivel eddig sem arról voltak híresek, hogy hajlandóak lettek volna az árukészletet ilyen módon kisöpörni.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24