Az idei esztendő legnagyobb szórakoztatóipari nyitányát produkálta a november elején megjelent Halo 4. Master Chief ezzel a Bosszúállók csapatának adott egy csattanós pofont.
A Microsoft tájékoztatása szerint a november hatodikán megjelent Halo 4 az első 24 órában több mint 220 millió dollárt termelt, ezzel az idei esztendő legjobb szórakoztató ipari premierjét produkálva. A 343 Industries játékának teljesítménye nem mindennapi, hiszen elért eredményével a Bosszúállók nyári blockbustert fosztotta meg az eddigi első helytől. A Microsoft becslése szerint az első héten a 300 milliót is elérheti a játék. A franchise eddigi részei eddig összesen 3,38 milliárd dollárt hoztak a konyhára.
További érdekes adat, hogy a negyedik részt felvezető Halo 4: Forward Unto Dawn élőszereplős sorozat 46 millió nézőt vonzott, míg a Halo 4-gyel az első öt napon több mint négymillióan játszottak, ami durván 31.4 millió játékórát eredményezett. A franchise eddig megjelent részeivel összesen ötmilliárd játékórát töltöttek a rajongók.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...