Kategóriák: Hírek

A Disney bekebelezte a Lucasfilmet, jön az új Star Wars film

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Valószínűleg az év híre, hogy a Disney megvásárolta a Lucasfilmet, ezzel olyan filmek jogai vándoroltak hozzájuk, mint a Star Wars és az Indiana Jones. Előbbiből már tervezik a hetedik epizódot, ami 2015-ben kerülhet mozikba.

A Disney nem rég komoly brand-építésbe kezdett, a neves stúdió ugyanis az ESPN, a Pixar, a Marvel és az ABC után egy olyan nagyhatalmat is bekebelezett, mint a Lucasfilm. George Lucas stúdiója állítólag 4,05 milliárd dollárért kelt el, ezért pedig gyakorlatilag minden korábbi kizárólagos jogáról lemondott. Vagyis a Disney-hez került az összes filmes jog, illetve az azokhoz tartozó merchandise-ból befolyó összegek utáni jutalék is, de szintén az üzlet részét képezte az Industrial Light and Magic, a Skywalker Sound és bizony a LucasArts is. A Lucasfilm vezetését a veterán Kathleen Kennedy, korábbi alelnök veszi át.

 

A Mickey egeres stúdió a vásárlás híre mellett azt is megerősítette, komoly tervei vannak a Star Wars univerzummal, így 2015-ben jön az Episode VII, amit aztán 2-3 évente követne még két másik rész. Lucas "csak" kreatív tanácsadóként veszi ki a részét a munkálatokból..

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24