Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Wonderbook: Book of Spells – Premier novemberben, kulisszák mögött

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Harry Potter regényekből ismert Varázslástan alapfokon visszatér, ráadásul most teljesen interaktív módon. A kiterjesztett valóságnak köszönhetően ugyanis pillanatok alatt rögtönzött varázslókká válhatunk, pont olyanná, mint a Roxfort korábbi tanulói.

J.K. Rowling a Harry Potter regények után ismét varázslatos utazásra invitálja a gyerekeket, a regényfolyamból ismert Varázslástan alapfokon című könyv ugyanis ezúttal a saját szobánkban is használhatóvá válik. A könyv, egy PlayStation Move és egy PlayStation Eye segítségével ugyanis interaktív és játékos módon tanulhatunk meg olyan mágikus varázslatokat, mint az „incendio”, a „wingardium Leviosa”, vagy az „expelliarmus”, de rábukkanhatnak azokra a csintalan megjegyzésekre és varázslatokra is, amelyeket Roxfort korábbi tanulói írtak a margóira."

A Wonderbook: Book of Spells háromféle változatban lesz majd kapható, a tengerentúlon november tizenharmadikától. Európai megjelenési dátumunk egyelőre még nincs.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20