13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss előzetest kapott a Far Cry 3, amiben a UbiSoft ezúttal a játék két vadállat főgonoszát, Vaas-t és Buckot mutatja be.

Vaas-t korábban több videóban is láthattuk már, most azonban kiderül, hogy a kalózok, csempészek és zsoldosok vezetője egy kiszámíthatatlan, kegyetlen, állandóan bedrogozot vadállat, akinek semmi se szent, így az emberi élet sem. Tervei elérése érdekében bármire képes, arra azonban ügyelnünk kell, hogy kiváló fegyverforgató, és a közelharcokban is jeleskedik, így érdemes felkészülten megtámadni.

 

Az ausztrál Buck a sziget egyik legzüllöttebb és legerőszakosabb alakja. Addikciója, hogy imád fájdalmat okozni, közben pedig annak a Hoyt Volkernek a zsoldosa, aki drogból és rabszolgakereskedelemből él.

 

A Far Cry 3 november harmincadikán jelenik meg, PC, PS3 és Xbox 360 platformokra. Nintendo Wii U-s verziót egyelőre nem tervez a UbiSoft.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24