14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap óta Európában is megvásárolható a Codemasters ez évi Formula 1 licenszelt játéka, a Formula 1 2012, így a premier alkalmából befutott a játék utolsó hangulatfokozója.

A teljes idei szezont felölelő Formula 1 2012 idén is jó néhány újdonsággal felruházva várja a száguldó cirkusz szerelmeseit. Egyrészt két új helyszín is bemutatkozik, a visszatérő  Hockenheim mellett az Austin-i aszfalt is körözhető lesz. Kapunk egy új játékmódot, a Young Driver Test-et, ahol a Forma 1 kapuját döntögető ifjú tehetségek bőrébe bújva ismerkedhetünk majd a Forma 1-es autókkal, saját határainkkal. és azzal, milyen kihívás a száguldó cirkuszban vezetni. Emellett új játékmód lesz a Champions, ahol olyan különböző kihívások elé állít majd minket a játék, amelyekben a jelenlegi mezőnyben is versenyző hat világbajnokot (Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton, Jenson Button, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Michael Schumacher) kell legyőznünk.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20