Greg Zeschuk és Ray Muzyka bejelentették, hogy kilépnek a BioWare csapatából, melynek a cég megalapítása óta tagjai, s ezzel együtt kivonulnak a játékiparból is.
A váratlan bejelentés tegnap este érkezett, miszerint a Greg Zeschuk és Ray Muzyka kilépnek a BioWare csapatából, s egyúttal maguk mögött hagyják a játékipart is. A két úri ember 1995-ben a BioWare alapító tagjai között volt, s összesen majd két évtizednyi videojáték-fejlesztés után döntöttek úgy, hogy elérkezett az idő, hogy új kihívásokat keressnek.
Mindketten első sorban családi okokkal magyarázták döntésüket, s egy kiszámíthatóbb, biztosabb jövő felé szeretnének lépni. Emellett Zeschuk hozzátette, hogy ennyi idő után már nem érzi azt a fiatalos lelkesedést és motivációt, ami pályája elején hajtotta, s így nem biztos benne, hogy hasonló minőségű és jelentőségű játékokat tudna letenni az asztalra.
Kettejük nevéhez olyan címek kötődnek, mint a Baldur's Gate, a Neverwinter Knights, a KotOR, illetve a Mass Effect és a Dragon Age sorozatok. Ezúton kívánunk nekik hasonló sikereket új karrierjükhöz.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…