A tegnap tartott Nintendo Direct rendezvényen a kiotóiak hivatalosan is elárulták a Nintendo Wii U megjelenési dátumát és pontos árcéduláját, de arra is fény derült, hányféle kiszerelésben, s milyen játékokkal nyit majd a konzol.
Kezdjük a legfontosabbal: A Nintendo Wii U Európában november harmincadikán jelenik meg, míg a tengerentúlon november tizennyolcadikától lesz kapható az új konzol. Észak-Amerikában és Európában is kétféle változatban kerül boltokba a Wii U. A Basic kiszerelés fehér színű lesz, és a gép mellé jár majd a GamePad valamint egy HDMI kábel és egy 8 GB-os merevlemez. A Deluxe kicsit több mindent tartalmaz, a fekete gép ugyanis 32 GB-os beépített memóriát, HDMI kábelt, a konzolhoz és a kontrollerhez készült állványt, GamePad dokkolót, Nintendo Land szoftvert, valamint egy évre szóló Nintendo Network Premium előfizetést kínál. Amíg a Basic 299 dollárba, addig a Deluxe 349 dollárba fog kerülni. Ugyan európai árcédulánk nincs, de valószínűleg ugyanennyi lesz az ár, csak euróban számolva.
A nyitókínálat Európában a következő játékokat vonultatja fel:
A Wii U játékok listáját megtekinthetitek nálunk is.
A premiert követően egészen márciusig pedig a következő játékok jelennek még meg a Wii U-ra:
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…