Kategóriák: Hírek

Smart Sport a Gyermekekért

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sportolj a „Smart Sport a Gyermekekért” alkalmazással, gyűjtsd a kilométereket és nyerd meg a napi nyeremények egyikét!

Idézzük a sajtólevelet:

"A Samsung az olimpia évében kiemelt figyelmet szentel a tömegsportnak: az egy hónapja indult „Smart Sport a Gyermekekért” kampányával a vállalat az egészséges, sportolással teli életmódra hívja fel a figyelmet, és egyúttal játszani is hív mindenkit.

 

A kampány alapja az Android, iOS és Bada okostelefonokra ingyenesen letölthető „Smart Sport a Gyermekekért” alkalmazás, amellyel a felhasználók nyomon követhetik sportteljesítményüket és egyúttal jótékony célokhoz is hozzájárulhatnak. A vállalat ugyanis 100 millió forint összértékű Samsung Smart termékeket adományoz a főváros és a megyeszékhelyek számára, cserébe pedig azt kéri a lakosságtól, hogy az alkalmazást letöltve és használva gyűjtsék össze az 1 millió Smart kilométert Magyarország számára.

 

Az alkalmazás a GPS koordináták alapján számolja a felhasználó mozgás közben megtett kilométereit. A felhasználók profiloldalán tárolt adatok megoszthatóak a Facebook közösségi oldalon, ahol további interaktív elemek várják a rajongókat: többek között buzdító üzeneteket készíthetnek és küldhetnek a játékban résztvevő ismerőseiknek. A program közösségi erejét erősítendő a résztvevők csapatokat is alkothatnak, így mérve össze erejüket, kitartásukat, teljesítményüket másokéival. A játékszabályok szerint naponta maximum 42 kilométer tehető meg, legfeljebb 40km/h-s sebességgel.

 

Az aktív életmód a kampány során a szerencséseket minden héten 7 db Samsung Smart termékkel is megjutalmazza: az alkalmazást letöltők részt vesznek a hetente megrendezésre kerülő nyereményjátékban, amelyen heti rendszerességgel 1-1 db 32 hüvelykes 5-ös sorozatú Smart TV, WB150F Smart fényképezőgép, T24B750EW monitor, 5-ös sorozatú Smart Blu-ray lejátszó, Galaxy Tab 10.1 Plus, Q20 digitális kamera és 530U4C notebook talál gazdára.

 

A Samsung kampánya 2012. június 1-től augusztus 12-ig tart."

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20