Kategóriák: PlayStation 3 hírek

God of War: Ascension – Kratos szerethetőbb figura lesz

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Todd Papy, a God of War előzményeket elmesélő Ascension direktora a Game Informernek adott interjúban mesélt a játék spártai antihősének jelleméről, amely némileg finomodni fog az új részben.

Papy véleménye szerint a harmadik részben Kratos egy igazi seggfej volt, egy olyan antihős, aki gátlástalanul átgázolt mindenkin, csak azért, hogy elérje a célját. A játékosok többsége így nem igazán tudott azonosulni a szereplővel, csak sodródtak az eseményekkel, így a God of War: Ascensionben Kratos személyisége finomodni fog, s Papy ígérete szerint sokkal szerethetőbb lesz, mint korábban.

 

Ezt többek között azokon a lelki folyamatokon keresztül próbálják meg ábrázolni, amelyeken spártai harcos éppen végigmegy. A God of War: Ascension  ugyanis fél évvel azután játszódik, hogy Kratos meggyilkolta feleségét és gyermekét, ezzel eladva a lelkét az ördögnek.

 

Az új epizód március tizenkettedikén jelenik meg, kizárólag PlayStation 3-ra.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24