14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Variety riportja szerint a CBS Films és a Square Enix megállapodást kötött egymással, így közösen viszik majd szélesvászonra a Deus Ex: Human Revolutiont.

Terry Press, a CBS Films társelnöke az együttműködés bejelentését követően a Variety-nek elárulta, nagyon örül, hogy az Eidos Montreal csapatával és a Square Enix-szel dolgozhatnak együtt, ugyanis a fejlesztőcsapat egy elképesztő világot teremtett a Deus Ex: Human Revolutionben, s ezt az univerzumot ők ismerik a legjobban, így bizakodva várják a közös munkát, aminek végső gyümölcse egy Deus Ex-film lehet.

 

Phil Rogers, a Square Enix Europe elnöke úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy szoros kapcsolatot építhetnek ki a CBS Filmmel, s véleménye szerint a stúdióval egy igazán remek Deus Ex témájú mozifilmet tudnak majd összerakni.

 

A mozifilm produceri teendőit Roy Lee, Adrian Askarieh páros végzi. Közülük Askarieh mozog otthonosabban a játékvilágban, hiszen Ő már gőzerővel dolgozik egy új Hitman, egy Just Cause és egy Kane and Lynch filmen is. Lee korábban a Warner Bros-nak dolgozott, többek között a Lego: The Piece of Resistance-en, illetve korábban producere volt a The Woman in Blacknek is.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20