E3 2012 – Assassin’s Creed 3: Liberation infók, videók

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma hajnalban formálisan is bemutatkozott a PlayStation Vitára készülő Assassin’s Creed 3: Liberation, amiben egy női bérgyilkos, Aveline de Granpré bőrébe bújva kell harcolnunk a függetlenségi háborúban.

Az Assassin's Creed 3: Liberation története 1765-ben veszi fel a fonalat, amikor a spanyol csapatok épp Louisiana-t ostromolják, mi pedig ekkor ismerkedhetünk meg a francia és afrikai felmenőkkel is rendelkező Aveline de Granpré-vel, aki 1759-ben csatlakozott a Testvériséghez. A csinos félvér lánnyal aztán New Orleans-t és maja romokat megjárva indulunk el egy felejthetetlen kalandra, amiben a sorozatra jellemző elemek igyekeznek biztosítani azt az élményt, amit már megszokhattunk az Assassin's Creed játékoktól.

 

A Sony tegnap azt is megerősítette, hogy az Assassin’s Creed III PlayStation 3-as verziója és a Liberation között lesznek cross-promociók, vagyis feloldható tartalmak, új fegyverek, többjátékos térképek, karakter szkinek.

 

Az Assassin's Creed 3: Liberation október harmincegyedikén jelenik meg, kizárólag PlayStation Vitára. Képek a galériában, videók lentebb.

Legfrissebb bejegyzések

Valorborn – Korai Hozzáférés betekintő

A Valorborn nem kisebb célt tűzött ki magának, mint, hogy a Kenshi vetélytársa lesz a…

2026-05-17

Etrange Overlord – játékteszt

Az Etrange Overlord Étrange von Rosenburg története, mely fő szála az, hogy a pokolba kerülve…

2026-05-17

GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0 – Bemutató

Átfogó felújítással érkezett meg a GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0-ás frissítése.

2026-05-15

Call of the Elder Gods – betekintő

A Call of the Elder Gods a Call of the Sea közvetlen folytatása, mely egy…

2026-05-15

Maneater – Visszatekintő

Visszatekintünk a Tripwire interactive egyik régi, problémás kitekintő játékára, a Maneaterre.

2026-05-14

Magin: The Rat Project Stories – Játékteszt

Sztori központú deckbuilder egy dark fantasy környezetben.

2026-05-12