Kategóriák: Hírek

Jövőre jön az Bungie új játéka

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két éve már, hogy nagy csend övezi az Activision-Bungie között született, tíz évre szóló nagyszabású projektet, a napokban azonban érdekes dokumentumok kerültek elő a játék kapcsán.

Az z Activision és a volt Infinity Ward alapítók, Jason West és Vince Zampella között zajló per kapcsán olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek a sokat pletykált, Destiny kódnevű új Bungie játékról is tartalmaznak részleteket, így ha formális bejelentés nem is érkezett a kiadótól, mégis hivatalosnak tekinthető morzsák szivárogtak ki a világhálóra.

 

A több oldalas iratból így kiderül, hogy a tíz évre szóló exkluzív szerződés keretén belül a Destiny első része 2013-ban jelenik meg. Igen, első része, a nagyszabású terv szerint ugyanis 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben további epizódok érkeznének, míg a köztes években letölthető kiegészítőkkel bővülne a játék. A dokumentum szerint az első rész először Xbox 360-ra és következő generációs Xbox-ra készülne, míg PlayStation 3-ra csak 2014-ben jelenne meg a játék, aminek második része már az új PlayStationre és PC-re is megjelenne.

 

A Destiny egyébként egy komoly, sci-fi univerzumba ágyazott MMO-nak ígérkezik, amiben mikrotranzakciókra és küldetés-alapú kihívásokra számíthatunk majd.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – Elindult az 1. szezon, a Lost Eden

A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…

2026-07-04

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02