Tim Burton egy újabb sötét hangulatú komédiával örvendeztetett meg bennünket, ezúttal is tele furábbnál furább karakterű lényekkel és természetesen Johnny Depp parádés főszereplésével.
Az Éjsötét árnyék (Dark Shadows) hagyományos filmklisékkel dolgozik, már a felütésétől kezdve, ráadásul számos filmes remekműre tesz utalást, miközben saját univerzumából is építkezik – egy vámpir többszáz évnyi raboskodás után a hetvenes évek kellős közepén szabadul ki, ráadásul adott egy titkos járatokkal telepakolt ódon kastély számos fura lakóval. Az elsődleges oka azonban annak, hogy nem működik úgy, mint például az Addams Family, abban keresendő, hogy hiába adottak érdekes, földöntúli képességekkel megáldott karakterek (poénok lelövése nélkül csupán a szellemekkel kommunikáló "Victoriát" vagy a két, vonzódásukban, sorsukban és az átoknak is köszönhetően egymásba fonódott ellenlábast – Barnabas és Angelique – is említhetném), jellemvonásaik és karakterük nem teljesedik ki a film cirka két órája alatt, ahogy az ódon, a Collins család vérével és verejtékével épített rezidencia is javarészt feltérképezetlen marad, hiába utal rá Barnabas és Elizabeth, hogy mennyi titkos járatot rejtettek el benne.
A World of Tanks csapata újabb meglepetésekkel készült a karácsonyi szezon alatt a játékosoknak.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!