John Carter – Filmkritika

A képregényhősök filmvászonra adaptálása után egy, a ponyvák világából ismert hős, John Carter is megkapta a maga filmjét. A Disney azonban hiába pumpált 250 millió dollárt blockbusterébe, az év első nagyköltségvetésű filmje több sebből is vérzik.

A Vasemberek, Pókemberek és Denevéremberek korszakában meglepőnek hathat (főleg azok számára, akik nem ismerik a könyvet) Edgar Rice Burroughs majd száz éves ponyvájának szélesvásznon történő bemutatkozása. John Carter személyében ugyanis nem rejtőzik semmi misztikum, s sokkal inkább áll közelebb Perzsia hercegéhez, mint bármelyik képregényhőshöz. Ezzel nincs is gond, azzal viszont sokkal inkább, hogy a filmváltozat cselekménye semmilyen egységet nem képes felmutatni, hőse ad hoc módon csöppen egyik helyzetből a másikba, miközben a Marson zajló háborút, az egész szituáció felvázolását, a szereplők bemutatását, azok motivációit teljesen háttérbe szorítja a látvány, ami mellesleg teljesen feleslegesen erőlteti a 3D-t.

A csapongó történet egyben azt is jelenti, hogy a film több mint két órája során folyamatosan érkeznek az új, megjegyezhetetlen nevű szereplők, így mire a néző végre beazonosít valakit, már kezdheti is előlről az egészet. A pergős ritmus is csalóka, a kezdetben valóban magas hőfokon égő mozi sokszor leül, s bár próbál monumentális csatákkal és összecsapásokkal operálni, ezekből vagy alig látni valamit, vagy megkomponálásuknak köszönhetően teljesen a marsi sivárságba fulladnak. Andrew Stanton rendező meg se próbál részletekbe bocsátkozni, így egydimenziójú hősei mellett a John Carter cselekménye is egyszerű panelekből építkezik, aminek az alapját tulajdonképpen Carter MacGuffin utáni keresgélése teszi ki, amit megfűszereztek egy légből kapott szerelmi szállal, négykezű idegen törzzsel, és egy, a háttérben zajló, gyakorlatilag súlytalan háborúval.

A John Carter az év első blockbustereként (250 millió dolláros költségvetés) csak félig-meddig nyújt kellemes kikapcsolódást. Egy új, a nagyközönség által kevésbé ismert hős bemutatása esetében az első résznél (több könyv taglalja John Carter marsi kitérőjét) sokkal több időt kellett volna szánni a világ bemutatására, a szereplők ismertetésére, miközben hiányzik az egészből a mesélés ereje, így nem csak a főhős, de a néző is csak sodródik az eseményekkel.

Értékelés: 5/10