Megérkezett a Halo 4 második fejlesztői naplója, amiben rendhagyó módon nem kifejezetten a negyedik résszel, sokkal inkább a fejlesztést végző csapat tagjaival ismerkedhetünk meg.
Idén ősszel mutatkozik be az első Bungie nélkül készült Halo epizód, ami megkapta második fejlesztői naplóját. A mostani felvételen a fejlesztésért felelős 343 Industries tagjai mutatkoznak be, így a játékkal kapcsolatban sok újdonságot nem tudhatunk meg.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…