Jövő nyáron érkezik az új Star Trek játék

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3-on mutatkozott be a The Darkness II fejlesztőcsapatának, a Digital Extremes-nek a legújabb fejlesztése, a J.J. Abrams ihlette új Star Trek játék, ami a Paramount Pictures és a Namco Bandai kiadásában érkezik, jövő nyáron.

Tavalyi bejelentése óta semmit nem hallhattunk a Digital Extremes fejlesztésében készülő új Star Trek játékról, de miután az Ontarióban székelő stúdió letudta a The Darkness II munkálatait, remélhetőleg a jövőben megsűrűsödnek a játékkal kapcsolatos hírek. A legfrissebb hírek szerint a kiadást közösen intézi majd a Paramount Pictures és a Namco Bandai, illetve már arra is fény derült, hogy 2013 első negyedévében érkezik a kooperatív élményre koncentráló játék, azaz a jövő májusában mozikba kerülő második Star Trek filmet vezetik majd fel a produkcióval.

 

A játékban Kirk és Spock párosa igyekszik felvenni a harcot egy legendás ellenséges fajjal szemben. A Star Trek új része PC mellett PlayStation 3-on és Xbox 360-on fog megjelenni. A bejelentés mellé új látnivaló is társult, amit fentebb láthattok.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13