Kategóriák: Hírek

Idén is lesz új Call of Duty

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap tartotta negyedik negyedéves piaci beszámolóját az Activision Blizzard, ahol a kiadó nem okozott meglepetést, amikor megerősítette, idén se maradunk Call of Duty nélkül.

A kiadó tegnapi pénzügyi konferenciáján elárulta, a tavaly novemberben megjelent Modern Warfare 3 az első öt napon közel 775 millió dollárt hozott a konyhára, és több mint húszmillió darabot értékesítettek eddig a játékból. De jól fogynak a korábban megjelent epizódok is: A 2010-es Black Ops-ból tavaly további 10 milliót, az MW2-ből pedig közel 5 milliót adtak el, míg a sorozat korábbi részeiből újabb 5 milliót sikerült elpasszolni, ami azt jelentette, hogy csak 2011-ben 40 millió Call of Duty lemez került fel a rajongók polcaira.

 

Az ősz folyamán elrajtolt, kezdetben több problémával küzdő Call of Duty: Elite szolgáltatás is erőre kapott, jelenleg ugyanis hétmillióan regisztrált tagot számlál a rendszer, amiből 1,5 millióan rendszeres előfizetők.

 

Éppen ezért nincs semmi meglepő abban, hogy az Activision tovább feji a sorozatot, és idén ősszel is új résszel állnak elő. Sajnos arról már nincsen információnk, hogy egy esetleges Black Ops 2-ről, vagy a Sledgehammer első játékáról, esetleg az Infinity Ward next-gen CoD epizódjáról van-e szó.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20