Jövő héten érkezik a PC-s Alan Wake digitális változata, amit a Remedy tájékoztatása szerint két héttel később követ a bolti változat is. A finn stúdió emellett lerántotta a leplet a standard és a gyűjtői változat tartalmáról is.
Február tizenhatodikától lesz tölthető a Steamen és az Originen keresztül az Alan Wake digitális PC-s változata, amit március másodikán követ a játék bolti premierje. A Remedy ezenkívül azt is elárulta, hogy a grafikai tupírt, sztereoszkópikus 3D és multi-screen támogatást élvező PC-s Alan Wake két változata (fapados, gyújtői) pontosan mit is fog tartalmazni.
A harminc dollárba kerülő standard változat két lemezt fog tartalmazni, amiből az egyiken fog elterpeszkedni a játék, illetve a két, Xbox 360-on már elérhető DLC, a The Signal és a The Writer. A második korong a játék 13 dalból álló teljes zenei anyagát kínálja majd. Emellett kapunk még egy kézikönyvet, hat pofás képeslapot, illetve hét öntapadós címkét, amin karakterek, helyszínek és különböző játékpillanatok vannak megörökítve.
A gyűjtői kiadvány harmincöt dollárba fog kerülni, s az első két lemez mellett kapni fogunk egy harmadikat is, amelyen a Remedy történetével ismerkedhetünk meg, de bepillantást kapunk az Alan Wake kulisszák mögéi is. A harmadik DVD ezenkívül tartalmazni fog néhány régi trailert, a játékhoz készült Old gods of Asgard videóklipet, illetve a sztoriboardokból összevágott mozgóképes anyagot is. A fapados kieszerelés extrái mellé betársul még egy plakát, és a 144 oldalas Alan Wake Files könyv is, ami rengeteg háttérinfóval egészíti a játékban megismert dolgokat.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…