Kategóriák: PlayStation 3 hírekVita

Remake lesz az új Final Fantasy X

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavaly őszi Tokyo Game Show-n jelentette be a Square Enix, hogy HD újrát kap a tizes számú Final Fantasy. A stúdió producere, Yoshinori Kitase a német M! Games-nek azonban elárulta, lényegében egy remake-et fogunk kapni.

A producer a német magazinnak adott interjúban elárulta, hogy a tavaly ősszel bemutatott Final Fantasy X HD a szóbeszédekkel szemben nem egy mai értelemben vett feldolgozás lesz, így a HD utónév se arra utal, hogy mindössze felhúzzák a textúrákat. Kitase hozzátette, a Square Enix lényegében a PlayStation 2-es változat remake-jén dolgozik, mely a korábbi bejelentésnek megfelelően a mai igényeket kielégítő külsőt, és finomított játékmenetet takar.

 

A Final Fantasy X visszatérése nem a véletlen műve, a széria PS2-ön megjelent epizódja ugyanis Japánban 2001 júliusában, az Egyesült Államokban 2001 decemberében jelent meg, míg Európában 2002 májusában debütált, így nálunk nyáron jubilál majd a játék.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19