Kategóriák: PC hírek

Fortnite – Főleg a casual rétegnek szól

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tim Sweeney, az Epic társalapítója a VentureBeatnek adott interjúban elmondta, a tavalyi Spike Video Game Awards-on bemutatott Fortnite sokkal inkább szól majd az alkalmi, mint inkább a hardcore játékosoknak.

Sweeney a kérdezz-felelek során elárulta, a Gears of War után a Fortnite egy egészen más közönséget igyekszik majd elérni, de miközben igyekeznek szélesíteni a megszólaltatott játékosok körét, arra is törekedni fognak, hogy ugyanolyan AAA-s végterméket adjanak ki a kezükből, mint tették azt a GoW három részénél. Az Epic társalapítója azt is elmondta, hogy a Gears of War 3 munkálatai során felszabadult fejlesztőket csapatokba szervezték, akik aztán különböző ötleteiket egybegyúrva, prototípusokat készítettek, s egy ilyen alkalom szülte a Fortnite ötletét is.

 

Az Epic új játéka a tavalyi Spike Video Game Awards-on mutatkozott be, s amit eddig tudni lehet róla, az az, hogy egy modernizált tower-defense játékkal lesz dolgunk, ahol fontos szerep jut a napszakoknak. Nappal építkezhetünk, erőforrásokat gyűjtögethetünk, éjszaka pedig felhúzott sáncainkat és védállásainkat kell megvédenünk a támadóktól.

 

Egyelőre se pontos platformlistával, se megjelenési dátummal nem rendelkezik a játék.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13