14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Yosuke Hayashi, a Team Ninja vezetője a Joytsiq-nak adott interjúban elárulta, jövő tavasszal, valamikor márciusban fog megjelenni a Ninja Gaiden harmadik felvonása.

A harmadik részt fejlesztő Team Ninja tájékoztatása szerint a Ninja Gaiden 3 PSVitás változata valamikor februárban, az Xbox 360-as és a PlayStation 3-as verzió pedig márciusban fog bemutatkozni. A Ryu Hayabusa újabb kaszabolását elmesélő új rész a Nintendo Wii U egyik nyitócímeként is kap majd egy külön átiratot.

 

A stúdió emellett egy kazalnyi friss képet is közölt a játék többjátékos módjáról, ami végre konkrétumokkal is jelentkezett. A bejelentés szerint nindzsánk teljesen személyre szabható lesz, a multiban speciális mozdulatokat oldhatunk fel, ha pedig a helyzet megkívánja, harakirit is végrehajthatunk magunkon.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19