A magyar fejlesztésű Zen Pinball készítői a napokban két örömteli hírrel is megörvendeztettek minket, ami a Nintendo 3DS-tulajdonosok, az Apple termékek és az Android oprendszert használó kütyük birtokosait érinti.
Egyrészt megjelent a Zen Pinball 3D a Nintendo 3DS EU-s boltjában, és 5 eurós áron négy flipperasztalt biztosít a játékosok számára (Earth Defense, Shamen, Excalibur, Eldorado), valamint játékoscserélgetős multiplayert és online eredménylistákat is.
A másik jó hír, hogy az App Store és Android Marketplace keretein belül elérhetővé vált a Zen Pinball, amely az X360-as flipperverzióhoz hasonlóan önmagában ingyenesen letölthető, ráadásul egy ingyen flipperasztal, a Sorcerer's Lair is jár hozzá (plusz ez is tudja a játékoscserélgetős multiplayert, az online eredménylistákat, valamint achievementeket is biztosít). A többi asztal DLC formájában lesz majd megvásárolható hozzá, ahogy azt már a konzolon megszokhattuk.
A játékot iPad 2-n és ASUS EEE Pad Transformeren próbáltuk ki, és azt kell mondjam, mind a Tegra chipen (THD verzió!), mind az Apple processzorlapkáján ragyogóan fut a játék, gyönyörű grafikát biztosít, ráadásul választhatunk álló vagy fekvő tájolás közül is, természetesen az asztal nézete automatikusan illeszkedik az elforgatott készülékhez. A flipperkarokat a képernyő adott (jobb vagy bal) oldalát megérintve vezérelhetjük, míg a rugós kihúzót mi magunk húzhatjuk hátra az ujjunkkal az egyes golyóknál, így szabályozva kilökés erősségét. Meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy bár grafikai téren mindkét tablet tökéletesen állja a próbát, az iPad 2 esetében lassabb a flipperkarok reakcióideje, mint a Transformernél. Hogy ez a hardverből fakad-e vagy szoftveresen orvosolható, egyelőre nem tudjuk.
Zen Pinball THD a Marketplace-en
Zen Pinball az App Store kínálatában
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…