Planetside 2 – Ilyenek lesznek a Terran Republic katonái

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss videót kapott az idén nyáron bemutatott Planetside 2, amiben a Sony Online Entertainment a játék egyik játszható kasztjának a Terran Republic-nak a katonáit mutatja be, teljes harci felszerelésben.

Júliusban mutatta be a SOE a népszerű sci-fi MMOFPS, a Planetside folytatását, mely igazodva a mai igényekhez, nem csak grafikai ráncfelvarráson esik majd át. A játék egyrészt freemium címként debütál majd valamikor jövőre, azaz teljesen ingyen kezdhetünk el játszani, a Sony pedig később mikrotranzakciók útján igyekszik életben tartani a közösséget és a játékot. Az ígéretek szerint hatalmas területeken zajlanak majd összecsapások, ahol akár egyszerre akár több száz játékos is egymásnak eshet. Három szembenálló fél közül választhatunk majd, s a harcok mellett a nyersanyagszerzése is oda kell majd figyelnünk, ugyanis ezek lesznek a későbbi alapjai a fejlesztéseinknek.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23