Úgy tűnik közel egy évvel a Final Fantasy XIV premierje után a Square Enix végre összekapta magát, s komolyan elkezdte javítani a játékot, mely katasztrófális állapotban debütált tavaly szeptemberben. A stúdió állítja, a PlayStation 3-as változat is úton van.
Tavaly szeptemberben, problémáktól hemzsegve jelent meg a Final Fantasy XIV, így a kezdeti fizetős rendszert ingyenjátékra váltotta le a Square Enix. Yoichi Wada, a cég elnöke ma délután azonban bejelentette, jövő ilyenkor érkezik a PC-s változat első nagyobb sebtapasza, így kapunk egy 2.0-ás verziószámú Final Fantasy XIV-et, amiért ismét pénzt kérnek, így jövő novemberben visszaállhat a havidíjas fizetési rendszer.
A Square Enix a korábban bejelentett PlayStation 3-as változatról se mondott le, így a tervek szerint a következő üzleti év harmadik negyedévében, azaz 2012 októbere és decembere között jelenhet meg a Sony gépére az MMO játék.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...