A Sony tegnapi konferenciáján több, korábban felmerülő kérdésre választ kaptak a rajongók, így többek között arra is fény derült, mikor debütál a PlayStation Vita.
A konferencián tett bejelentés szerint az új készülék Japánban december tizenhetedikétől lesz megvásárolható, s a premier napján összesen 26 új játék közül válogathatnak majd a rajongók. A Sony ígéri, jövő márciusra ez a szám bőven eléri majd a százat, így nagy valószínűséggel a tavaszköszöntő hónapban debütál nyugaton a zsebkütyü.
A PSVita kétféle változatban lesz elérhető, ebből a Wi-Fi-vel szerelt verzió 239 euróba fog kerülni, míg a 3G-vel felszerelt kütyüért már 286 eurót kell fizetnünk. A készülék akkumulátora egyébként durván 3-5 órás játékot ígér, de ezt is csak akkor, ha kikapcsolva hagyjuk a Bluetooth-ot, a Wi-Fi-t, vagy a 3G-t. Emellett legalább ötórányi filmnézést és kilencórányi zenelejátszást tesz lehetővé.
A nyitócímek a következők:
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...