Battlefield 3 – Újabb részletek a kooperatív módról

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei GamesComon mutatkozott be a Battlefield 3 co-op játékszekciója, melyről újabb részleteket árult el a DICE termékmenedzsere, Tommy Rydling.

Rydling azzal kezdte mondandóját, hogy a kooperatív mód tökéletes keveréke az erős narrációval bíró egyjátékos, és a hatalmas szabadságot kínáló többjátékos módnak. A játékmódot ugyanis úgy tervezték meg, hogy elegyedjen benne a többjátékos mód "ismételhetősége, valamint az egyjátékos szekció mentalitása, így ugyanis egy teljesen új ízt tudtak adni a Battlefield sorozatnak.

 

A termékmenedzser azt is elárulta, hogy a co-op küldetései aszimetrikusak, ami azt jelenti, hogy amíg az egyik küldetésben egyikünk egy helikopter pilótájaként, a haverunk pedig a fegyver kezelőjeként igyekszik teljesíteni feladatát, addig egy másik feladat során a csapat egyik tagja egy bombát fog hatástalanítani, míg a társunk feladata a mi fedezésünk lesz. A Kölnben látott demó az Exfiltration nevű küldetést mutatta be, melyben egy El Zakir nevű informátort kell biztonságban kimenekítenünk.

 

A játékmódban lehetőségünk lesz feltámasztani megsebesült bajtársunkat, aki eközben is fedez majd minket, ugyanis másodlagos fegyverét ilyen körülmények között is használni tudja. A küldetések egyébként meglehetősen komoly kihívás elé állítják majd a játékosokat, ráadásul a véletlenszerű elemeknek köszönhetően akár többször is érdemes lesz végigmenni egy-egy misszión.

 

Rydling végül ismét megerősítette, hogy a kooperatív módban nem csak pontok kerülnek kiosztásra, hanem komoly dolgokat is feloldhatunk – fegyverek, kiegészítők -, amiket aztán a többjátékos karrierünk során is nyugodtan bevethetünk majd.

 

A Battlefield 3 október huszonötödikén jelenik meg, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon, a többjátékos bétát pedig valamikor szeptemberben, mindenki számára elérhetővé teszi majd a DICE és az Electronic Arts.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30