Portal 2 – PC-n kelendőbb volt, mint konzolon

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Gabe Newell, a Valve elnöke a Gamasutrának adott interjúban elárulta, a Portal 2 meglepetésre PC-n sokkal jobban teljesített, mint a konzolos társak külön-külön, igaz, ebben a digitális úton értékesített példányok is benne vannak.

Newell elmondta, sose tudják előre megjósolni, hogyan fog az adott platformokon teljesíteni a játékuk, így inkább azzal vannak elfoglalva, hogy jó játékot készítsenek. A Portal 2 esetében a PC-s verzió kelendőbb, volt, mint az Xbox 360-as, vagy a Steamworks-öt, Steam achievementeket, cross-platform funkciót támogató PlayStation 3-as változat, míg a Left 4 Dead esetében pont a konzolos verziók fogytak jobban. Éppen ezért a Valve jövőben se foglalkozik azzal, hogy jóslatokba bocsátkozna, sokkal inkább arra koncentrálnak, hogy remek, sok játékost megmozgató címeket készítsenek.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24