14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei PAX-on mutatta be a Sony legújabb szerzeményét, az Eyebrow Interactive csapat felkarolásával megkaparintott Closure indie fejlesztést, mely 2009-es premierjét követően hívta fel magára a figyelmet.

A Closure munkálatait Tyler Glaiel még 2000-ben kezdte el, s a puzzle-platformer eredetileg egy kizárólag webre szánt hobbiprojektként indult. Két évvel ezelőtt jelent meg a játék eredeti verziója, ami olyan sikeres lett, hogy a Sony felkarolta a tehetséges dizájnert és programozót, aki saját csapatával, az Eyebrow Interactive lehetőséget kapott, hogy olyan ötletekkel is kibővítse alkotását, amire eredetileg nem volt lehetőség.

 

A Closure-ben a fény és sötétség játssza a főszerepet, a világ, melyben ugyanis a játék játszódik, egy sötétség uralta birodalom, ahol a fény segítségével irányíthatunk, és jeleníthetünk meg dolgokat. Azaz csak az létezik fizikailag is a Closure-ben, melyet fény ér. Az új, bővített változat több mint 100 fejtörőt, többféle, különböző történettel rendelkező karaktert, játékmechanikákat, és egy teljesen újragondolt művészeti megvalósítást kap. Várható megjelenés jövő év tavasza, egyelőre csak PlayStation Networkön.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24