14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Május elején jelentettük, hogy az augusztus végén boltokba kerülő Deus Ex: Human Revolution PC-s változatát a külsős Nixxes stúdió készíti, s ennek megfelelően, nem egy mezei konzolos átiratot kapnak majd a rajongók.

Közeledve a Deus Ex: Human Revolution premierjéhez a Nixxes elnöke, Jurjen Katsman nem tudta leplezni lelkesedését, és a Gamespy-nak adott interjúban elárulta, hogy bár kicsit elfogult a játék PC-s változatával szemben, mégis úgy véli, a három platformra is készülő új rész egyértelműen PC-n fog a legszebben kinézni. Ezt többek között a DirextX 11, a 3DHD és az EyeFinity támogatásnak is köszönheti majd a játék, ugyanis amellett, hogy ezek komoly minőséget és mélységet kölcsönöznek a látottaknak, PC-n a jobb skálázhatóság, a nagyobb felbontású textúrák, a magasabb framerate és a részletesebb effektek is komolyan hozzátesznek majd az élményhez.

 

Katsman az interjúban kitért az irányításra is, melyet szintén teljesen PC-re szabtak, így az interfész módosításai mellett a játékos teljes szabadságot kap, és saját stílusának megfelelően szabhatja majd testre az egeres-billentyűzetes irányítást.

 

Deus Ex: Human Revolution egy méretesebb halasztás után végül augusztus huszonhatodikán debütál Európában, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30