Far Cry 3 – Tízszer nagyobb, mint a második rész

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft egyik alkalmazottja, Jason Vandenberghe egy interjúban elárulta, a Far Cry 3 legalább tízszer nagyobb bejárható vidéket ígér, mint elődei, így főhősünknek, Jason Brody-nak bőven lesz mit felfedeznie.

Az idei E3-on mutatkozott be a Far Cry harmadik része, amiről egy masszív bemutató óta nem igazán hallhattunk semmit. A csendet a játékon dolgozó egyik UbiSoft munkatárs, Jason Vandenberghe törte meg, aki elárulta, a harmadik epizód méreteit tekintve simán felülmúlja az elődöket, ugyanis a Far Cry 3 tízszer nagyobb bejárható területet ígér, mint amit anno a második rész biztosított.

 

Vandenberghe az EDGE-nek adott interjúban leszögezte, az óriási méretek ellenére továbbra is egy tartalmas, élettel teli világot szeretnének prezentálni, így minden sarkon találunk vagy látunk majd valamit. Vandenberghe úgy véli, egy nyitott, szabadon bejárható világnak ez a kulcsa, hiszen ha éppen nem lehet lövöldözni, akkor mi tehetné szórakoztatóvá a játékot?

 

A narratív igazgató néhány szóban a harmadik részben szerephez jutó morális döntésekről is beszélt, mely minden bizonnyal nem a hagyományos jó és rossz döntés sémáját követi, Vandenberghe szerint ez már nem olyan érdekes.. A UbiSoft sokkal inkább intenzív szituációkat szeretne teremteni.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23