Dax Ginns, a Rocksteady munkatársa a Gamasutrának adott interjúban elmondta, a fejlesztés során nagy hangsúlyt fektettek, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt Batman képességei, és a főellenségek között.
A Rocksteady munkatársa ugyanis hangsúlyozta, amikor a játék során egy-egy új főellenséggel, mint például Pingvinnel, Rébusszal vagy Jokerrel találkozunk, akkor a játék nehézsége érthetően megemelkedik, így itt már nem működik, hogy csak úgy odamegyünk és padlóra küldjük őket. Ennél sokkal összetettebb dologról van szó, ráadásul mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a harc továbbra is szórakoztató legyen, és ne frusztrálja a játékosokat.
Éppen ezért a csapat marketing menedzsere úgy véli, fontos, hogy némi "intimitás" és "kapcsolat" legyen Batman és az ellenségei között. Rébusz például rendre olyan képi világgal jelenik meg, amivel kigúnyolja Batmant, s ezzel magát a játékost is, így a készítők úgy vélik, az ilyenféle érzelmi kötődés adhat annyi pluszt, hogy a játékos valóban fülön akarja csípni a főellenséget. Rébusz példájánál maradva Ginns hangsúlyozta, a játékos, és Batman is halandó, s ugyan fejleszthetőek a Denevérember képességei, összességében mindig esendő lényként fogunk rá tekinteni. Rébusz se rendelkezik természetfeletti erővel, hiszen ő egy nagyon ravasz, okos fickó, így a kettőjük párharca egy igazi szellemi párbaj lesz.
A Batman: Arkham City október huszonegyedikén fog megjelenni, Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokon, amit minden bizonnyal követni fog egy Nintendo Wii U megjelenés is.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…