Kategóriák: Filmkritikák

Verdák 2. – Filmkritika

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egyszer minden sikersorozat megszakad, és ez alól a Pixar sem kivétel. A hosszú évek óta minőségi animációkat készítő stúdió ugyanis már második alkalommal igyekszik lenyomni a kicsik torkán Villám McQueen kalandját, de ez már elsőre se sült el túl jól.

Pedig az erősen közepes, sokszor nagyon unalmas Verdák első része után a folytatás meglehetősen erősen nyit, és már-már azt hihetné a néző, hogy a Pixar megrázta magát, és a beszélő autók sztorijába ugyanazt a minőségi adalékot tankolta, amitől mindig is különlegesek voltak a stúdió filmjei.  A Verdák 2. azonban minimális mondandóval, de a készítőktől megszokott komoly drámai vonalat mellőzve, magabiztosan robog előre, s a naiv néző hamar ráeszmél, hogy Villám McQueen helyett ezúttal a számomra inkább irritáló Matuka kerül a középpontba.

 

A legmenőbb versenyverda, Villám McQueen és utánozhatatlan barátja, az autómentő Matuka a Verdák 2-ben igazán nagy kalandba keverednek, amikor a tengerentúlra indulnak, mindenidők legelső Földgolyó Futam autóversenyére. A kupa elnyerője csakis a világ leggyorsabb autója lehet, azonban a győzelem felé vezető út telis tele van kátyúkkal, elterelésekkel és vidám meglepetésekkel is. Matuka már a verseny első fordulóján azonnal különös kalandba keveredik és kénytelen egyszerre lavírozni a szupertitkos kémküldetés és csapatfőnöki feladatai között. Hamarosan megkezdődik a legpörgősebb autósüldözés Japán és Európa utcáin, a legmenőbb verdákkal, régi és új kedvencekkel egyaránt.

 

A Verdák 2. akkor maradhatott volna végig érdekes és élvezetes, ha a film elején bevezetett, majd végigszőtt, de igazából csak kellékként szolgáló kémtörténet hangsúlyosabb szerephez jut. Matuka szerencsétlenkedése, nem túl választékos, tájszólással görgetett mondatai, és egyszerűsége ugyanis nem képes hosszan lekötni az ember figyelmét. Némi gyógyír lehet, hogy a látványra nem lehet panasz, melyek főleg a versenyek során használt kameraállásokban mutatják meg igazán magukat, ez azonban maximum a kicsiket kápráztatja el, így a Pixar filmeket jellemző mély mondandó hiánya miatt lehetetlen a nagyokat is megszóltatatni a filmmel.

 

Értékelés: 5/10

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30