FRISSÍTVE: Assassin’s Creed: Reneszánsz nyereményjáték

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A szokásostól eltérően most nem játékszoftverek promóciós példányait sorsoljuk ki, hanem ezúttal könyveket vihetnek haza szerencsés nyerteseink, amit a nyár hátralévő részében akár még a vízpartra is levihettek magatokkal, miközben a vízbe lógatjátok a lábatokat.

Azért természetesen nem térünk el túlságosan a fő csapásirányról, hiszen a Fumax kínálatából az új Assassin's Creed: Reneszánsz című könyvet szemeltük ki, illetve a képregények rajongóinak is kedvezni szerettünk volna, így szabadon válaztható köteteket is találtok aktuális nyereményjátékunkban. Ezek mellé Facebook-oldalunk követői számára néhány további F.E.A.R. 3-relikviát tudunk felajánlani, amelyek már ismerősek lehetnek a számotokra, hiszen maradt még pár poszter, iPhone 3 tok, póló, no meg artbook a CNG.hu felajánlásából.

 

Más tehát nem maradt hátra, mint hogy jó játékot kívánjunk olvasóinknak. Reméljük, ezúttal is elégedettek lesztek a felhozatallal! A nyereményjáték 2011. július 20-án vette kezdetét, és 2011. július 28-án zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a nyereményeket felajánló cégek.

 

További nyereményjátékokat a http://nyeremenyfigyelo.hu oldalon is találhattok.

 

Frissítve: 2011.07.21. 15:41:11

 

Meghirdettük a pólót és az artbookot.

 

Frissítve: 2011.07.22. 12:17:20

 

Meghirdettük az iPhone 3-tokot és egy posztert.

 

Frissítve: 2011.07.24. 22:13:35

 

Na még egy utolsó posztert is meghirdettünk, aztán mindjárt sorsoljuk a könyveket is – már csak pár nap maradt hátra a nyereményjátékból!

 

Frissítve: 2011.07.29. 18:58:34

 

Most, hogy kisorsoltunk a Facebookon is mindent, kisorsoltuk a könyveket is: az Assassin's Creed: Reneszánsz könyv nyertese Scouser77 lett, míg a szabadon választott kötetet NepTum és menpe vihetik haza. Gratulálunk!

 

Helyes válaszok:

1. Mikor jelent meg először angolul Európában az Assassin's Creed: Renaissance című könyv?

2009. november

2. Melyik kiadó adta ki a regény angol nyelvű változatát?

Penguin Books

3. A sorozat következő részei közül melyikkel jelent meg egy időben az angol nyelvű (brit kiadású) könyv?

Assasin's Creed II (PS3)

 

Frissítve: 2011.08.06. 18:30:39

 

Mivel Scouser77 nem válaszolt levelünkre, új nyertest sorsoltunk. Gratulálunk bogyi007-nek!

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20