Hitman Absolution – Miért kellett hat évet várni?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Christian Elverdam, a Hitman Absolution játékmenetért felelős vezetője a CVG-nek adott interjúban elárulta, miért volt szükség közel hat évre, hogy új Hitman részt jelentsenek be.

Elverdam elmondta, hat évvel ezelőtt az új Hitman rész fejlesztése előtt az volt a fő feladata a csapatnak, hogy milyen technológia lesz szükséges az új részhez, és azt milyen módon tudják házon belül megvalósítani, így a fejlesztés kezdetén azt vették alapul, hogy melyek a Hitman legfontosabb területei, s hogyan tudnának azokon javítani.

 

A fejlesztő úgy véli, a Glacier 2 motornak, s így a játéknak is a legfontosabb pillére a mesterséges intelligencia, mely már az E3-as demó alatt is megmutatta, mennyit fejlődött az előző részekhez képest. Példaként azt a részt hozta fel Elverdam, amikor a 47-es ügynök rendőrnek öltözve bemegy egy hippi tanyára, s mivel ők nem igazán foglalkoznak a rendőrökkel, csak annyit mondanak neki, hogy húzzon el. De, ha megfelelő uniformist húzunk magunkra, akkor ugyanezek a hippik már barátságosan fogadnak minket.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20