A Kotaku értesülései szerint a UbiSoftnál már gőzerővel készül a Rainbow Six sorozat legújabb installációja, mely a magazin forrása szerint visszatér az eredeti részek hangulatához.
Az új Rainbow Six fejlesztéséről szóló pletykák nem újkeletűek, hisz hónapokkal ezelőtt egy LinkedIn profilban elejtett adatmorzsa is utalt rá, hogy a francia stúdió már javában dolgozik a sorozat új részén, a most megjelent részletek azonban minden eddiginél több konkrétumot rejtenek.
A Kotakunak nyilatkozó névtelen forrás állítja, az új installáció visszatér a sorozat gyökereihez, szakítva ezzel a legutóbbi két rész, a Rainbow Six: Vegas és a Rainbow Six: Vegas 2 akcióközpontúságával. A Kotaku úgy tudja, az új epizód lényegében egy reboot lesz, melyben az első részeket jellemző taktikai elemek lesznek hangsúlyosabbak, így az egyes küldetések előtt sokkal komolyabb szerep jut a csapat összeállításának, és a megfelelő fegyverek kiválasztásának. A forrás emellett azt is elhintette, a játékban egy fedezékrendszer is bemutatkozik, melyet használva külső nézetbe vált majd át a játék. További adalék, hogy a grafika is jelentős változásokon esik át, így a könnyebb tájékozódás, a csapattagok egyszerűbb beazonosítása érdekében a játék kijelzi a fontos részleteket – információkat, csapattagokat. Az ígéretek szerint a történet is hangsúlyosabb lesz, melynek középpontjában egy olyan terrorista csoport áll, akik az USA pénzügyi szektorát akarják megbénítani, így a helyszín nagy valószínűséggel New York lesz.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...