Kategóriák: PC hírek

Battlestar Galactica Online – Magyar nyelven, kétmillió felhasználóval

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Május végétől magyar nyelven is kipróbálható az ingyenes, böngészőből játszható Battlestar Galactica Online, mely három hónappal ezelőtti rajtja óta több mint kétmillió tagot toborzott magának.

A SyFy tévécsatorna kultikus sci-fi sorozata, a Battlestar Galactica Online bétája elérte a mérföldkőnek számító kétmilliós álomhatárt, amire mindössze három hónapra volt szüksége az ingyenes, böngészőből játszható játéknak. A kiadott sajtóközlemény szerint ez napi húszezer új regisztrációt jelent.

 

A Bigpoint emellett azt is bejelentette, hamarosan újabb tartalmi bővítések érkeznek az űrharcokra fókuszáló játékban. A következő csomag új "tier 3-as" hajókat kínál majd a kolonistáknak, és a Cylonoknak. Utóbbiak flottája egy Nidhoggal, az emberek kínálata pedig egy Gungnirral fog bővülni. Mindkét gépből kapunk alap és fejlesztett modellt, amiket pénzmagokért cserébe válthatunk majd be.

 

A Battlestar Galactica Online május végétől már magyar nyelven is elérhető, így ha rajongsz a Csillagközi rombolók univerzumáért, és egy kis űrcsatára vágysz, irány a játék hivatalos oldala!

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23