Kategóriák: PC hírek

Carmageddon: Reincarnation bejelentés

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hivatalosan is bemutatkozott a május végén még csak pletykált új Carmageddon játék, a Reincarnation, amit a korai szóbeszédeknek megfelelően az első részt, és az 1998-ban megjelent folytatást jegyző Stainless Games készít.

A bejelentés sajnos elégg szűkmarkúan bánt az információkkal, így mindössze annyi biztos, hogy a Carmageddon: Reincarnation valamikor 2012-ben fog megjelenni, kizárólag letölthető formában, viszont nem tudni, hogy pontosan mely platformokon tér vissza az őrült száguldozás. A nagy visszatérést az a Stainless Games végzi majd, akik a Carmageddon első részét, és a Carmageddon 2: Carpocalypse-t is készítették anno.

 

Neil Barnden, a stúdió egyik társalapítója a bejelentéskor úgy nyilatkozott, az új rész megtartja a sorozatot siekressé tevő elemeket, mint például a bizarr hangulatot, a fekete humort, és a viccesre vett erőszakot. Visszatér az extrém rombolás lehetősége, illetve rengeteg őrült power upot is kapunk.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20