William Fairfield, a Guild Wars 2 tartalmi designere a játék blogján egy bejegyzésben elárulta, a második részben alapos változásokon esnek át a dungeonök, melyek a jövőben csapat alapú kihívásokat ígérnek majd.
Fairfield a bejegyzésben elmondta, a fejlesztés során az ArenaNet búcsút intet a korábbi klasszikus tank, DPS, gyógyító szentháromságnak, így az MMO-játékok klasszikus főellenségek elleni összecsapások sokkal taktikusabb, és csapatközpontú kihívást ígérnek majd. Mostantól ugyanis valaki magára vonja az aggrot, addig egy másik őt gyógyítja, míg a többiek amivel csak lehet, püfölik a főellenfelet.
A dungeonök ilyen formája azt jelenti, hogy nem egyetlen erős karakter diktálja a dungeon alakulását, hanem a teljes csapat hozzájárul a sikerhez, mert csakis egymást segítve tudnak előrelépni. Ez azt is maga után vonja, hogy közösen fogunk döntéseket hozni, és közösen választjuk meg, merre haladunk majd tovább.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...