Kategóriák: Hírek

Avalanche – 2014-ben jönnek a next-gen konzolok

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Just Casue-t is jegyző svéd Avalanche elnöke, David Grijns az EDGE-nek adott interjúban elmondta, nagy valószínűséggel 2014-ben jönnek a következő generációs konzolok.

Grijns az interjúban úgy nyilatkozott, nagy valószínűséggel 2014 elején köszönthet be a játékiparban a következő generáció, az Avalanche Studios elnöke ugyanis úgy véli, három év múlva legalább egy újgenerációs konzol biztosan elérhető lesz a piacon. A Just Cause-t is jegyző csapat vezetője elárulta, bárhogy is alakul a következő évek, a stúdió nagyon magabiztos, mert megvan az a tudása, ahhoz, hogy a jövőben is remek címeket dobjon piacra, de a nemrég nyílt New York-i stúdiójukkal már fél szemmel ők is a next-genre koncentrálnak.

 

Az interjú második felében Grijns elmondta, véleménye szerint a fejlesztőknek és az iparnak semmi szüksége még jobban kinéző játékokra, a stúdióknak ugyanis sokkal inkább az érdekesebb játékmenetre, és az új disztribúciós modellekre kellene koncentrálnia.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24