15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A DICE alkalmzottja, Johan Andersson a Twitteren jelentette be, hogy a Battlefield harmadik részének Xbox 360-as és PlayStation 3-as változata a PC-s képfrissítés felével, 30 FPS-sel szalad majd.

Múlt héten, Jimmy Fallon esti műsorában debütált a Battlefield 3 első konzolos gameplay bemutatója, amely után sok rajongóban felmerült a kérdés, vajon milyen képfrissítéssel fut a játék Xbox 360-as és PlayStation 3-as változata.

 

A rajongók kérdéseire a DICE alkalmazottja, Johan Andersson reagált, aki elmondta, a konzolos változatok 30 FPS-sel, a PC-s pedig a korábban már bejelentett stabil 60 FPS-sel fut majd. Az úriember úgy véli, az effektek, a hatalmas terepek, a járművek és a multiplayer módban a sok játékos megmozgatása így is komoly kihívásokat jelent, így a 30 FPS nagyon jó értéknek számít. Az is biztossá vált, hogy az Xbox 360-as és PlayStation 3-as verzió 720p felbontással, a PC-s pedig full HD-ben, 1080p felbontással érkezik.

 

Sokan ezt csalódásként élik meg, hiszen a Modern Warfare 3 mindhárom platformon 60 FPS-t, és full HD-t ígér, de Andersson szerint a DICE-nél a hangsúly a romboláson, az effekteken, a járműveken, a sok játékoson és a változatos játékmeneten van, és ezek fontosabbak, mint az 1080p támogatása.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23