Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Trials Evolution részletek, képek, trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az E3-on jelentette be a RedLynx, hogy folytatást kap a sikeres az Xbox Live Arcade kínálatában elérhető, népszerű Trials HD. A Trials Evolution rengeteg újdonsággal felvértezve, ősztől igyekszik trükközésre csábítani a crossmotoros rajongókat.

A játék első részleteit Antti Ilvessuo, a RedLynx társalapítója hintette el az Eurogamernek, így többek között biztossá vált, hogy Xbox 360 exkluzív lesz az idén ősszel megjelenő Trials Evolution, ami több fronton is megújul az első részhez képest. Ilvessuo elmondása szerint a korábbi zárt helyszínek után nyitott lokációkat is kapunk, valamint elérhető lesz egy Track Central nevű szolgáltatás is, amiben a játékosok által generált térképek közül keresgélhetünk. 

 

Két- illetve négyfős többjátékos opcióval érkezik a Trials Evolution, amit lokálban, vagy interneten keresztül is kipróbálhatunk. A multiplayer érdekessége, hogy mindegyik versenyző ugyanazon a képernyőn és pályán játszik majd, de mindenki a saját nyomvonalán halad. Rengeteg új trükk és több minijáték is helyet fog kapni. Képek a galériában.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24