Ray Muzyka, a BioWare egyik társalapítója a Strategy Informernek adott interjúban elmondta, a Mass Effect 3 valóban a trilógia lezáró epizódja lesz, de az első három rész csak valaminek a kezdete volt.
Jövő márciusban végleg lezárul a Normandy legénységének a galaxisokon átívelő kalandja, Ray Muzyka, a BioWare társalapítója azonban megerősítette, a harmadik rész amellett, hogy valaminek a végét jelenti, egyben egy kezdetet is takar, a Mass Effect franchise ugyanis ezzel nem ér véglegesen a végéhez.
"Ez messze nem jelenti a Mass Effect franchise végét. Most kizárólag a Mass Effect 3 fejlesztésére koncentrálunk, hogy egy fantasztikus, epikus befejezéssel köszöntsük a történetet. Ez azonban csak a kezdet, a galaxis háborúban áll, úgyhogy amennyire befejezés, annyira kezdet is a Mass Effect 3.
A Mass Effect 3 megjelenése 2012 március hatodikán fog megjelenni, PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokon. Utóbbin Kinect támogatással érkezik a trilógia záró része.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…