Frank Gibeau, az EA Games Label elnöke az E3-on adott egyik interjúban elmondta, még mindig komolyan gondolják a DICE-szal a Mirror’s Edge folytatását, de egyelőre még csak vizsgálódnak, kísérleteznek.
Gibau ugyan hivatalosan semmit se erősített meg, de elmondta, nem lőtték le a folytatás fejlesztését. A DICE továbbra is gőzerővel dolgozik a projekten, az Electronic Arts ugyanis az első rész pocsék eladásai ellenére hisz a folytatásban. Éppen ezért jelenleg azon dolgoznak a fejlesztők, hogy az első rész innovatív elemeit felülmúlják, és még jobbá tegyék az első rész elemeit. Ebben minden bizonnyal nagy segítség lesz a csapat által fejlesztett, jelenleg a Battlefield 3 alatt futó Frosbite 2 motor.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…