E3 2011 – The Elder Scrolls V: Skyrim részletek, képek, gameplay bemutató

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hétvégén napvilágot látott részletek után tovább információk érkeztek az új Elder Scrolls-ról, amit az első gameplay videóval, és friss képekkel tudunk megfejelni.

Az Official PlayStation Magazine legutóbbi számában olvasható előzetesből tegnap már szemezgettünk részleteket, ma azonban további információk érkeztek a Bethesda fantasy-szerepjátékából. A cikkből kiderül, hogy az órási mammutok általában csordában járnak, így egyedül megtámadni őket kész öngyilkosság. A sárkányok néha párosával támadnak, illetve olykor egymással is harcolni fognak, ráadásul a magazin szerint a tűzokádóak között akadnak olyan fajták is, melyek nem tudnak tüzet okádni. Az egyik általunk is meglátogatott várost, Whiterunt óriási tundravidék veszi majd körül, és az egyik főellenség neve is kitudódott: Draugr Overlord. Három crafting-rendszer van a Skyrimben: varázslatlétrehozás, alkímia és kovácsolás.

 

A  The Elder Scrolls V: Skyrim november 11-én fog megjelenni PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon. Képek a játék galériájában.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30