15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szépen lassan szállingóznak az augusztus végén megjelenő Deus Ex: Human Revolution PC-s verziójának részletei, mely nem csak az irányításban, de sok más megoldásában is eltér majd a konzolos verzióktól.

A kanadai stúdió mai bejelentése szerint az augusztus végén érkező Deus Ex: Human Revolution asztali gépes változata nem egy sima mezei átirat lesz, a végleges verzió ugyanis már megjelenéskor támogatni fogja a Direct X 11-et, illetve teljeskörű Steam támogatást is kap a produkció. A kiadott sajtólevélből az is kiderült, hogy 3D-támogatást, valamint AMD Eyefinity lehetőséget is kap a játék. Utóbbi azt jelenti, hogy a játékosok egyszerre akár öt monitoron is élvezhetik a Deus Ex: Human Revolutiont.

 

A PC-s portot a Nixxes Software készíti, a Deus Ex: Human Revolution pedig augusztus huszonhatodikán debütál Európában, természetesen PC, X360 és PS3 platformokon is egyidőben.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24