15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vadonatúj részletek láttak napvilágot az ősszel érkező szokásos új FIFA-ról. Az új számozott epizód friss részleteit az Official PlayStation Magazine francia kiadásának köszönhetjük.

A magazinnak Aaron McHardy, a játékmenet vezető dizájnere adott interjút, aki elárulta, teljesen újratervezték a játék konzolos verziójának motorját, ami merőben megkönnyítette a fejlesztők későbbi munkáját. McHardy elárulta, az új részben már az AI is ki fogja használni a Personality+ feature-t, ami azt jelenti, hogy az ellenfél is figyelni fogja csapatunk tagjait, és azok erősségeit. Például, ha egy veszélyesebb játékos közelít a kapu felé, akkor sokkal óvatosabb lesz az AI.

 

Bemutatkozik az Impact Engine is, ami az ütközések fontosságát igyekszik majd kihangsúlyozni, a rendszer ugyanis figyelni fogja, hogy test-test elleni összecsapásoknál mely testrészek ütköztek, ami később a sérülések szempontjából lesz majd fontos. Szintén a FIFA 12-ben debütál az AI Vision Game, ami a passzok élethűségét igyekszik majd javítani. Az új funkcióval azt szeretnék elérni a fejlesztők, hogy megszűnjön a vakon passzolás lehetősége, vagyis ha egy olyan játékosnak passzolunk, aki nem látszik a képernyőn, akkor megnő a hibázás lehetősége.

 

És természetesen az új résszel rengeteg apróbb újdonság is érkezik. Kapunk új kameranézeteket, új mozdulatokat, cseleket, valamint a menü is változik, ami az ígéretek szerint sokkal letisztultabb és egyszerűbb lesz, mint elődei.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20