Hitman Absolution – Könnyebben tanulható és játszhatóbb lesz

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tore Blystad, a játék direktora a DigitalTrends-nek adott interjúban elmondta, a Hitman Absolution sokkal szélesebb közönséget szólít majd meg, miközben megtartja fő magját, amivel a hardcore rajongók is elégedettek lesznek.

Blystad az interjúban úgy nyilatkozott, a Hitman korábbi részeire egy hosszan tartó tanulási görbe volt a jellemző, túlságosan sokáig tartott, és nehéz volt igazán ráérezni a játék lényegére, így a sorozat későbbi epizódjai nem igazán tudtak új rajongókat toborozni, a játék nehézsége ugyanis elriasztotta őket.

 

A direktor elmondta, éppen ezért a Hitman Absolution fejlesztése során az nyújtja a legnagyobb kihívást, hogy sokkal könyebben tanulhatóbbá, játszhatóbbá tegyék a játékot, miközben megtartsák a játék kemény, hardcore oldalát is. Utóbbira azért van szükség, mert az IO Interactive nem szeretné elűzni a régi, lojális rajongókat.

 

Az interjú végén szóba került a játék alatt dolgozó új Glacier 2 engine is, mely Blystad elmondása szerint nagyon komoly mesterséges intelligenciával vértezi fel a játékbeli karaktereket. Például bármilyen irányból is támadjuk majd kiszemelt áldozatunkat, biztosak lehetünk benne, hogy visszatámadnak, és a megfelelő módon reagálnak a kialakult helyztre.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20