Szépen lassan szivárognak a hét elején hivatalosan is bemutatott Hitman Absolution információi, amit két, valószínűleg egy következő trailerből vagy teaserből kimentett képpel is meg tudunk fejelni.
Azt már tudjuk, hogy a következő, 2012-re datált Hitman részben a fejlesztők hollywoodi színészekkel karöltve dolgozik a játékon, ma azonban arra is fény derült, hogy az egyes átvezető videókat és CGI jeleneteket ugyanaz a stúdió végzi, akik korábban James Cameron Avatarján is közreműködtek. A Giant Studios-nál ugyanazt a technológiát használják, amit az Uncharted játékoknál, azaz a rögzített jeleneteket valós színészek játsszák el. A jelenlegi gárdából egyelőre a következők ismertek: A játék főellenségét Blake Dextert, Keith Carradine, Hitman segítőjét, Dianát pedig Marhsa Thomason alakítja majd.
Tore Blystad, a játék direktora azt is elárulta, mind a vizualitás, mind a történet szempontjából egy sokkal sötétebb, komolyabb, stilizáltabb résszel lesz dolgunk, melyben az előző részekből már ismert karakterek is visszatérnek, és központi szerepet játszanak majd az új sztoriban. Főhősünk egy árulás áldozataként egy komoly összeesküvés kellős közepébe csöppen, így az új epizódban egy bosszúhadjárat részesei lehetünk.
Az Absolution látványvilágát és vizuális megvalósításait teljesen a nulláról építették fel, az IO Interactive ugyanis nyugdíjazta az eddig használt motort. A Glacier 2 minden tekintetben hűen szolgálja majd a csapat elképzeléseit és a játékot, mely megtartva a klasszikus elemeket, mégis egészen új oldaláról mutatja be a 47-es ügynököt és a sorozatot, így rengeteg új játékmenetbeli újdonsággal is dolgunk lesz.
A Hitman Absolution PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re jelenik meg a jövő év folyamán.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…