Duke Nukem Forever – Nincs messze a demó, friss képek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Gearbox tájékoztatása szerint hamarosan napvilágra hozzák a régóta várt Duke Nukem Forever kipróbálható verziójának részleteit, mely még a teljes játék megjelenése előtt elérhető lesz majd.

Május első hetében kellett volna megjelennie a több mint egy évtizede várt és készülő Duke Nukem Forevernek, mely a játékot befejező Gearbox korábbi tájékoztatása szerint június tizedikén kerül majd a boltokba. Szerencsére addig se maradunk DNF nélkül, a stúdió ugyanis a Kotakunak megerősítette, hamarosan egy bejelentéssel készülnek, melyben a játék kipróbálható verziójának első részleteit ismertetik majd, így ha minden jól megy, még a júniusi megjelenés előtt tesztköröket futhatunk a régóta várt címmel, ami friss multiplayer képekkel is jelentkezett.

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19